Külön köszönet

A38 résztvevő

A38 résztvevő

 az eddigi résztvevőknek, akik jelenlétükkel támogatták azt, hogy az A38 egy rendezvény sorozattá váljon. Nagyon nagy öröm számunkra, hogy egyre többen vesznek rész a rendezvényeinken és bízunk benne, hogy ez a tendencia marad is a jövőben. Természetesen sok minden megteszünk annak érdekében, hogy az érdeklődés szintjét fentartsuk és növeljük és reméljük a jövőben is tudunk olyan dolgokkal kedveskedni ami új élményeket tud okozni!

 

 

 

 

 

Nagy Maryanna és Kolloh Judit

Nagy Maryanna és Kolloh Judit

a hivatalos fotósainknak -Nagy Maryanna és Kolloh Judit- akik az eddigi összes rendezvéyen ott voltak, részt vettek, kűzdöttek és mindeközben tekertek és átélték azt amit mindenki. Talán a szakmájukbeli profizmus mellett ez is hozzásegítette őket ahhoz, hogy olyan képeket csináljanak, amik egyedülállóak. Nélkülük a rendezvények csak a fejünkben lettek volna emlékek, így meg mindenki visszanézheti a galérákat és újra átélheti az érzéseket.
Nagy Maryanna  - www.mary-anna.hu

 

 

 

 

 

A38 Hajó

az A38 Hajónak amely immáron harmadik alkalommal adott helyszínt egy fantasztikus rendezvénynek, és kösznöm az A38 legényzetének (hangtechnikus, fénytechnikus, többi staff -avagy a matrózok-) hogy mindig 100%-osan mellettünk álltak a rendezvény kivitelezésekor.
www.a38.hu

 

 

Nővéreim

Nővéreim

Szeretnék köszönetet mondani nővéreimnek (Nádor Ágnes, Kakas Bernadett) valamint sógoromnak Kakas Szilárdnak, akik rengeteget segítettek nekem a rendezvény előkészületeiben, kivitelezésében és az utómunkálatokban. Nélkülük ez a rendezvény nem jöhetett volna létre, vagy engem nem láttatok volna színpadon mert a stressztől és sok munkától lefordultam volna a Spinnerről.Ők azok a személyek, akiket nem tudtam volna munkatársakkal pótolni!

 

Kovács Zsolt

Kovács Zsolt - amint átveszi az oklvelet

 

Hálával tartozom az egyik lelkes résztvevőnek -Kovács Zsoltnak- aki segített nekem az on-line regisztrációban és ennek a honlapnak a kialakításában.
Zsolt a Fitness-Trade-nél dolgozik mint informatikus és mellette lett Spinning őrült, fanatikus amelyről a weboldalán rengeteg minden olvasható:

www.azentekeresem.com

 

Marci konga

Marci konga

Azt hiszem már nem kell senkinek bemutatni Marcit - a kongást- aki már harmadik alkalommal segített nekünk a hangulat fokozásában és ez alkalommal kihúzott minket a bajból amikor nem indult el egy CD és Marci kérésre 102-e s BPM-et kongázott, így a probléma megoldásáig az óra ment tovább és tudtunk jump-olni meg futni is zene nélkül csak kongára. Azt hiszem feledhetetlen élmény mindenkinek!
Marcit 2020-ig leszerződtettük, hogy csak nálunk dobolhat, így nem kell félnetek, hogy legközelebb nem tart velünk:)

 

 

Tom Noize és ST az A38 Spinning Day-en

Tom Noize és ST az A38 Spinning Day-en

Aki részt vett az A38 Spinning 2009 Tavasz rendezvényen az élőben találkozhatott Tom Noize-zal (Mánfai TAmás) és ST-vel (Nyitrai Eszter). Tom Noize-zal korábban már kapcsolatban álltam a Spinning című video klipp kapcsán és ez a barátság azóta is tart. A “Get a Rush” című új sláger mely nagy sikernek örvend a magyar és már a külföldi listákon az egyik kedvenc számom így biztos voltam benne, hogy rajta lesz a tavaszi A38-as szettemen. Tomival beszélgetve arra jutottunk, hogy kipróbálja magát és elvállalja a felkérést miszerint élőben zenél a rendezvényen az órámon. Természetesen hozta magával ST-t is, akik a ‘Get a Rush’ számot vokálozta élőben nekünk, életre szóló élmény volt.

 

Tom Noize-ról bővebb információkat a weboldalán olvashattok, illeve emlék képpen a ‘Spinning’ és a ‘Get a Rush’ video klipp:
    

Szeretném megköszönni azoknak a Fitness Termeknek a segítséget, akik felajánlották Spinnerjeiket a rendezvény idejére (köztük az importőr -Fitness Trade- is):

Fitness Trade Továbblépés a Fitness-Trade oldalára…

 

Savoya Wellness 

Továbblépés a Savoya Wellness oldalára…

 

 

Sporttemplom

 

 

Továbblépés a Sporttemplom oldalára…

 

 

 

 

Club Fitness - Euro Center

 

Továbblépés a Club Fitness - Euro Center oldalára…

 

 

Liget Wellness

 

Továbblépés a Liget Wellness oldalára…