A38 - 2008 Tavasz

A38 SPINNING DAY - 2009. február 9.

spininga38

A 2007 őszi svájci rendezvény után egy kis hazai oktató csapat, név szerint: Bognár Gergely, Kovács Cintia, Mezei Tamás és Majlát Zoltán úgy gondoltuk, hogy megtesszük az első lépést a karrierünkben és belevágunk az első rendezvényünkbe! A helyszín kiválasztásakor arra törekedtem, hogy olyan minőségű legyen, amely megfelel az elvárásainak és a hangulata tükrözze a zenei világunkat és érzéseinket, valamint a többi rendezvényhez képest pluszt tudjon adni. Ez a plusz volt ekkor az A38 adta fénytechnika valamint koncert minőségű és erejű hangtechnika. Nem is hezitáltam tovább, lesz ami lesz befoglaltam a rendezvény időpontját. Mivel ekkor még nem voltunk közismert oktatók és fenntartásaink voltak azzal a kapcsolatban, hogy a rendezvény ekkor 80 főre tervezett létszámát meg tudjuk-e tölteni saját vendégkörből, ezért a mester oktató fele mutató tiszteletet megadva felkértük Kis Norbert-tet, valamint Farkas Andrást, hogy társ prezentereink legyenek a rendezvényen.
Az első A38-as rendezvény rengeteg stresszel és szervezkedéssel telt. Csak annyit mondok, hogy a 86 Spinnert azt egy akkori céges Ford Transittal szállítottuk, melybe csak 10 Spinner fért bele, mindezt a 7,5 órás rendezvény előtti éjszakán, valamint a rendezvény éjszakáján vissza. Nagyon kikészültünk, de megcsináltuk az első rendezvényünket és büszkék voltunk magunkra.

  1. Még nem érkezett hozzászólás
(nem lesz látható más számára)
  1. Nincs visszajelzés